Philip K. Dick: Galaktikus cserépgyógyász

Miért gyógyít valaki cserepeket? Megjavítja, helyrehozza, restaurálja, na de gyógyítani? Márpedig ezen van a hangsúly: miután egy hozzáértő cserépgyógyász kezébe kerül, a kerámia olyan lesz, mint új korában, sérülésnek, hibának nyoma sincs rajta. Jó, jó, de mégis mit szimbolizál a kerámia, és miért olyan fontos meggyógyítani? És ez még csak a kezdet, mert ez a rövid regény tele van kérdésekkel, amelyek azután egyre újabbakat generálnak, míg végül a kérdések útvesztőjében találjuk magunkat.

 A főhőssel együtt elutazunk egy olyan bolygóra, ahol, mint kiderül, a fontos dolgok a tenger mélyén vannak: innen kell egy tudósokból álló csoportnak kiemelnie a Katedrálist. A víz alatt azonban kettő is van belőle: fekete párja szintén a mélyben pihen. Akkor viszont melyiket kell kiemelni? És egyáltalán felszínre kell-e hozni bármit is? A ködlények szerint nem. A Kalendek könyve a tudósokra és a kutatást szervező entitásra, Glimmungra leselkedő veszélyre figyelmeztet: ha megkezdik a munkát, valami elnyeli őket. Márpedig a Kalendek könyve ismeri a jövőt, minden bekövetkezik, ami írva vagyon benne. Vagy másfelől közelítve: a Kalendek írják a jövőt. A végeredmény szempontjából mindegy. Vagy mégsem? Ez csak egy lehetséges jövő a végtelen számú többi közül? Mondhatni a legvalószínűbb a lehetőségek végtelen halmazából? Ebben az esetben mégsem bizonyosság, tehát változtatható.

  A szimbólumok egyértelműen utalnak a tudatalatti birodalmára, az emberi psziché felosztására: ami a felszínen, a tudatunkban jelen van, az csak a jéghegy csúcsa, töredéke annak, amit a tudatalattinkban hordozunk. 
A történet adott pontján pedig kollektív tudattalan tartalmak is képbe kerülnek: a tudóscsoport közös tudattá egyesül, amikor Glimmung elnyeli őket egy időre. S végül nem mindenki akar önállósulni, főszereplőnk azonban igen. Bár a befejezés elég pesszimista konklúziót von le: egyedül vajon milyen eredményre, önálló alkotásra képes?
  A bolygóra érkező társaság változatos képet mutat: zselészerű kinézettől a kagylóformáig minden megtalálható itt, és természetesen mindannyian eltérő módon kommunikálnak. 
A nyelv általi kifejezőképesség, vagy éppen a kifejezés képtelensége már a földi részeknél is megjelenik, a főszereplő ugyanis előszeretettel dobja fel unalmas irodai hétköznapjait egy játékkal. Fordítógéppel lefordítják egy-egy ismert alkotás címét valamilyen nyelvre, azután az ilyen gépek hiányosságai folytán gyakran érdekes megoldások születnek a visszafordítás során.
A világ minden tájáról bekapcsolódnak a játékba az unatkozó irodai dolgozók, és azon agyalnak, hogy minél nehezebben kitalálható címet találjanak az 'ellenfél' számára.

  És akkor még nem beszéltünk bécsi filozófusokról, szimbolikus logikáról vagy éppen Faustról, Goethe művére közvetlen utalás is történik, amellett, hogy az egész történeten átível a toposz. Bár főszereplőnkről volt felesége lesújtó véleménnyel van, valójában igencsak figyelemreméltó intellektussal rendelkezik. Tulajdonképpen ezért nem találja a helyét abban a képzeletbeli jövőben, melyet leginkább a kiüresedés jellemez.
A leghorrorisztikusabb jelenet, amikor önmaga halott másával találkozik az óceán mélyén, aki egy dobozban lakik. Miközben a Föld nevű bolygón élő megfelelője egy dobozban (iroda) tölti napjait. Mert a víz mélyén minden halott, de itt a pusztulás örök és változatlan.