2016. február 24., szerda

Az idő térképe

Avagy a viktoriánus flódni esete

 
 
 


   Félix J. Pálma regénye szól időutazásról, Hasfelmetsző Jackről, szerelemről, reményről, csalásról, kegyes hazugságról, valódi érzelmekről, melyek csalásra épülnek és átverésekről, amelyek néha igazságon alapulnak. Senki és semmi nem az, aminek látszik, az is megkérdőjeleződik, hogy önmagával azonos-e bármi, vagy azzal, amivé válhat: esetleg lehetne mindez egyszerre igaz?
 
 


Ha ez a regény sütemény lenne,
akkor biztosan a különböző
 ínycsiklandó rétegekből álló
 flódni sülne ki belőle

 
  A könyv főszereplője (annak ellenére, hogy ő maga cáfolja ezt a történet során) H. G. Wells, s  ez a tény önmagában lehetőségek tárházát biztosítja az önreflexióra és intertextualitásra.  Az időutazás egy eszköz csupán az alkotó kezében, a regény akár  írói ars poeticaként is értelmezhető. Minden mondat, melyben látszólag az élet értelméről, a szerelem mibenlétéről, miértekről és következményekről elmélkedik, valójában az írásról, az alkotás folyamatáról   szól, pontosabban minderről egyszerre.  Ugyanakkor minden mondat, mely az alkotásról, az írói létformáról mesél, valójában az élet nagy kérdéseivel (is) foglalkozik.
  Miközben egy igazán szórakoztató regényt olvashatunk, mely posztmodern játékossággal vegyíti a "tudományos románcot" a kalandregénnyel, krimi elemekkel és szerelmi szállal megfűszerezve. Mindezt a viktoriánus regényekhez híven megfejeli egy omnipotens elbeszélővel, aki folyamatosan okoskodik, bizalmaskodó hangot üt meg az olvasóval szemben, hol túlságosan bő lére ereszti mondandóját, hol elhallgat információkat, mindentudása ellenére időnként ellentmondásba kerül önmagával.
 Kikacsintásai közben azért azt is nyilvánvalóvá teszi (szókincsével, a  korszakban tabunak számító témák részletezésével), hogy ez csupán játék: nem valódi viktoriánus regényt olvasunk, de udvariasan megkér minket, tegyünk úgy, mintha az lenne.
 A történet ugyan önállóan is megállja a helyét, egy trilógia első kötetéről van szó, magyar nyelven azonban sajnos mindezidáig nem adták ki a folytatásokat. 



 
 

 
 
 
 

 

Tényleg utazhatunk az időben?



  Bár az időutazás elmélete egy igen hatékony és tág teret biztosító eszköz az írónak mondanivalója átgondolására és kifejtésére, számos paradoxont rejt magában.
  Annak feltételezése, hogy párhuzamos univerzumok jöhetnek létre, úgy tűnik megold néhány elméleti problémát, azért felmerült bennem pár kérdés. A  regény harmadik részében megismert időutazó például visszautazik a múltba, annak ellenére, hogy ekkor még nem is létezik az a párhuzamos univerzum, melyben az időutazás megvalósul, hiszen azt ő hozná létre a múltba tett utazásával.  Ugyanez a paradoxon előkerül a második részben az ˝időn keresztül˝ történő levelezés kapcsán, persze itt nem vesszük véresen komolyan, de a regénybeli Wellsnek sem tűnik fel az ellentmondás?

 
Azután ott vannak az idő őrei, akik valójában nem is az idővonalat védelmezik, hiszen az mindenképpen megmarad, hanem a vadhajtásokként létrejövő párhuzamos univerzumokat nyesegetik le róla. Abban az esetben, ha minden egyes változás újabb univerzumot hoz létre, miként lehetséges, hogy miközben Wellsék már így is egy párhuzamos univerzumban élnek Hasfelmetsző elfogása miatt, az időutazó  egy újabb változás rémét vetíti elő . 
   
   Mindazonáltal maga Einstein is lehetségesnek tartotta az időutazást -  elméletben. És nem feledkezhetünk el arról a tényről sem, hogy a kvantumfizikában teljesen más, gyakran homlokegyenest eltérő törvények uralkodnak, így aztán könnyen elképzelhető, hogy a megfelelő nézőpontból szemlélve, bizonyos ismeretek (melyeket a kutatások talán a nem is olyan távoli jövőben felfedhetnek) birtokában ezek a paradoxonok nem is léteznek.
 
   Hasfelmetsző Jackről pedig egy nemrégiben elvégzett DNS-vizsgálat kiderítette, hogy valójában egy lengyel származású borbély követte el a szörnyűségeket, akit végül elmegyógyintézetbe zártak, ezért maradt abba hirtelen a gyilkosságsorozat. Tehát akárhonnan nézzük, a regény szereplői mégiscsak  másik univerzumban élnek...
 

Képek forrása: Google képkereső

2016. február 18., csütörtök

"Könyvesernyők"

 

 
 


Andre Kohn alkotása
  Hamarara, payong,  vihmavari, ymbarél, parapluie, scáth, umbrella, aterkia, paraguas, elo...  Ki hinné, hogy ezek a végtelenül hétköznapi tárgyak mennyire fontos, olykor-olykor sorsfordító szerepet kaphatnak egy-egy történetben.  Három könyvet választottam, melyekben az esernyő kiemelkedő jelentőséghez jut a szereplők életében.






 
 

Szent Péter esernyője



 Mikszáth regényének mindkét történetszála felfűzhető erre a sokat megélt darabra: fontos hadititkok hordozója kémkedő gazdája kezében, később kincset rejteget, s mikor már megtépázták az élet viszontagságai, kopottan, meggyötörten egy új szerepkörbe kerül: csodatévő esernyő lesz belőle. Az ernyő a védelem, az égi szféra szimbóluma: a történet szerint egyenesen Szent Péter helyezi az ázó-fázó csecsemő fölé egy esős napon. Persze, az is lehetséges, hogy egy szegény csavargóról van szó, de ebben a verzióban nemigen hisznek a falucska lakói. Így aztán a nevezetes paraplé valóságos karriert fut be szent esernyőként, csodatételeivel pedig végképp meggyőzi a kétkedőket.
 Valójában miben nyilvánul meg a kincs, amit őriz, és vajon megkapja-e a jogos örökös? Ezekre a kérdésekre mindenki tudja a választ, aki pedig még nem olvasta a könyvet, biztosan nem bánja meg, ha belevág: kalandos, humoros történetet kap az író megszokott mesélőkedvével előadva.
 

 




Minou szigete

 
 
 


 Mette Jacobsen története elsősorban hangulatával ragadja meg az olvasót: egy parányi, csupán néhány lakossal büszkélkedő szigeten éldegélő kislány mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást. Ezen a szigeten mindenki különleges: a Tiszteletes, aki imád perecet sütni és origamizni, az illuzionista Ládás, Minou filozófus apukája, a ház, melyhez világítótorony tartozik, és természetesen Nevenincs kutya szintén nem hétköznapi.  Ahogyan a kislány édesanyja, a rendkívüli fantáziával megáldott, művészlelkű asszony sem, akinek elvesztését a kislány igyekszik a maga módján feldolgozni.
 Anyukája eltűnését követően az önmagát édesapjához hasonlóan Descartes követőjének valló Minou nyomozásba kezd. Szomorú fordulat, amikor előkerül a tenger habjai közül a viharvert, nagy fekete esernyő, mellyel utoljára látták a parton sétálni, s amely meglétével utal gazdája fájó hiányára, hiszen a szigetről soha nem tűnik el semmi: előbb vagy utóbb visszasodorják a hullámok. Minou azonban nem adja fel, hogyan is tehetne ilyet egy valódi filozófus, aki rendíthetetlenül keresi az igazságot.
 A komplex, többrétegű alkotás napokig ott motoszkál az ember fejében miután elolvasta. Különös atmoszférája pedig, melyhez éppúgy hozzátartozik a szállingózó hópelyhek tánca, mint a narancsos sütemény illata, bekúszik a bőrünk alá, és vágyakozni kezdünk az aprócska sziget és elbűvölő lakói iránt: vajon milyen lenne ott az élet...
 

 

 

 

Mary, a csudálatos

 
 
 
 
 
 Semmiképpen sem maradhat ki a felsorolásból Mary Poppins, akit a keleti szél repít a Cseresznyefa utcába, hogy azután a nyugati szél és természetesen egy méretes esernyő segítségével tova is szálljon új kalandok felé. Addig azonban rengeteg élményben van része kicsinek-nagynak egyaránt, ha a kissé rideg, ámde roppant különleges nevelőnővel tartanak.
  Mert ki ne szeretne egyszer annyira kacagni, hogy végül a levegőbe emelkedjék, vagy éppen belépni egy festett kép világába, ahol minden az ő szórakoztatását és kényelmét szolgálja, megérteni az állatok nyelvét,  és ellen tudna állni valaki  egy iránytűnek, amely elrepíti a világ bármely, általa óhajtott pontjára?  
  A kötet valójában egy mesefüzér, a főszereplők  kötik össze a különálló kis történeteket. Felnőtt fejjel számomra sokkal élvezetesebb volt az olvasása, mint gyerekként, most kevésbé zavart Mary önteletsége. Pokróc modora inkább mulattatott: hiszen a csillagokat is lehozza nekünk az égről, azután persze fel is ragasztgatja őket némi segítséggel, de azért mi is reménykedhetünk, hogy találunk egy hullócsillagot, amitől a vörös tehén újra táncolni kezd.  
  Aki olvasta, soha többé nem dobja el a gyömbéres kalácsról az aranyozott csillagokat, az viszont nem garantált, hogy válaszolni tud a könyv legfilozofikusabb kérdésére, amely Jane Banks szájából hangzik el: vajon a csillagok készülnek papírból, vagy a papír csillagokból?


 

 

 

Érdekességek:

 

  • Az esernyő elődjét, a napernyőt már az ókori Babilonban, Egyiptomban és Kínában is használták. Később bővült a funkciója az újabb feladatkörrel.
 

 
 
 
 
 
 
                  • Az ernyő a védelem, az égi szféra szimbóluma, de jelképezheti magát a napkorongot is, mely az éltető meleget és a fényt biztosítja.

                   
                   

                   

                    
                    
                  • Ernyők a festészetben 
                  
                  
                  Renoir: Az esernyők 
                  
                   Szőnyi István: Esernyők
                  Monet: Nő napernyővel

                  
                  Yihang Pan: Nők esernyővel

                  
                  
                  Van Gogh után szabadon
                  

                  
                  Leonid Afremov: Esernyő
                  
                  
                  
                  
                  

                   

                  •  Agueda városában, Portugáliában kerül megrendezésre nyaranta a Lebegő esernyők utcája nevű rendezvény, de számos művészt megihletett már ez az igencsak hasznos eszköz.   


                   


                   


                   Témába vág és kíváncsivá tett:

                   

                  • Napernyő Protektorátus címmel írt sorozatot Gail Carriger: steampunk, ráadásul humoros formában megírva.
                  • A fekete esernyő: ifjúsági krimi a 80-as évek Lengyelországából, igazán különlegesen hangzik.

                   

                  Ernyők és könyvborítók:

                   





                   






                  Képek forrása: Pinterest
                  Viszlát!