Thomas Wharton: Szalamandra





Neuschwanstein (ilyennek képzelem
a könyvben szereplő kastélyt)

  Könyvszerető embereknek ez a regény valódi  kincsesbánya: egy kastély, amely valójában a falait állandóan változtató hatalmas könyvtár;   a végtelen könyv, melynek megalkotására kísérletet tesznek; az Alexandriai könyvtár továbbélésének egy lehetséges megoldása;  a végtelent kutató titkos társaság. És mindez csupán a jéghegy csúcsa,  oly sok mindent sűrített írója a regénybe. Nevezhetjük pikareszknek, amennyiben játszik annak kereteivel, vagy akár a mágikus realizmus fogalmi dobozába is betuszkolhatjuk: minden illik rá, és egyik sem elég tág, hogy valamennyi aspektusával együtt beleférjen.

  A szereplők, a történet, a könyv, minden egyes elem egy-egy szimbólum, mely a végtelenhez akar közelebb juttatni minket, s a végtelen szimbóluma végső soron maga a könyv. Labirintusba érkezünk: egyben egy önmagába visszaérkező, saját farkába harapó kígyó, ilyen értelemben inkább útvesztőhöz hasonlítanám, nem is labirintushoz.  

   Hiszen az egész Univerzum egy hatalmas könyv, csak még nem írta meg senki. És minden könyv egy külön univerzum, ezáltal maga a végtelen.

  Mert mi lehetne végtelenebb, mint egy történet, amely számtalan másik történet kezdőpontja lehet, s egyben vége is, netán a közepe. És mikor tud leginkább lelassulni, mondhatni megállni az idő, ha nem egy jó történetben való elmerülés közben?  Ebből a szempontból  egyáltalán nem meglepő, hogy Pica fejest ugrik a szedőkeretben úszkáló betűk közé.

 A lányt egy betűtípusról nevezték el, de a név mást jelent, ha egy másik nyelven értelmezzük hangalakját. Ez a lány elindul megkeresni a szüleit, akik elég rendhagyó körülmények között találkoztak és szerettek egymásba: egy kastélyban, amely  két birodalom határán áll, egyikhez sem tartozik, de mindkét helyre adózik, ezt megelőzendő állandóan mozgásban lévő falakat  építettek. Ide érkezik Nicolas Flood, az angol nyomdász, a rejtvényekért és a könyvekért egyaránt rajongó gróf meghívására. Csakhogy a különc gróf nem veszi jónéven, hogy a könyveket fejből idéző, a mechanikus szerkezetek iránt is érdeklődő egyetlen leánya, Irina és a vendég egymásba szeretnek. Szerelmükből születik meg Pica, aki árvaházban töltött gyermekévei után édesapját kiszabadítja börtönéből, melyet végső soron önmagának teremtett, azután bejárja kis csapatával a világot, hogy édesanyja nyomára leljen. Nyomukban egy abbéval, akinek határozott céljai vannak.

Gutenberg nyomdája

  Egy olyan világba csöppenünk szereplőinkkel együtt, amelyben minden megtörténhet. Dzsinn (a társaság oszlopos tagja) a múltból olvassa ki a jövőt,  amely  a jelenben melankolikussá teszi, és gépnek álcázva indul el azon az ösvényen, amely végül megmutatja a saját útját. (Hiszen Kínában az emberek már régen nem hisznek az automatákban, de azért úgy tesznek mintha.)

  Egy fémműves mester velencei kertjében paradicsomokat termeszt, és mellesleg  'libabőr betűket' készít:   a szedőkeretben úszkálva  véletlenszerűen adnak ki egy szöveget,  ugyanis a betűk állandó mozgásban vannak. Egyiptomban  a  könyvek tartalmát úgy őrzik meg az örökkévalóságnak, hogy múlandó testekre tetoválják szövegüket.

  Dél-Afrikában egy kavicsban élő féreg, a kamma távollévő szeretteink lépteiből szövi fonalát. De hőseink megfordulnak olyan hínárszigeten, amely csak nagy nehezen engedi ki őket fogságából, és egy hajótörött szigetén is, aki halottnak képzeli magát, és ezért nem is hajlandó visszatérni az élők világába.

  Angliában pedig egy fekete kalóznő készül végső leszámolásra élete legnagyobb ellenfelével. Miközben egy asszony játékautomatákat készít szép csendben kis londoni boltjában, gyermekek  és  felnőttek  örömére.

  De mesélhetnék még sok mindenről, például a drágakövekből és fémből épített kertről, ahol a kertész egy könyvre bukkan az élettelen kövek alatt, és ezt a könyvet titokban, éjszakánként olvasgatja. A történet bőven tartogat még meglepetéseket azoknak, akik úgy döntenek, hogy megismerkednek vele.

 

  A kezünkben tartott könyv folyamatosan kikacsint ránk, mesél nekünk saját megszületéséről, de nem csupán arról, hanem könyvtársaiéról is: a technikai feladatoktól kezdve a papírfajtákon át a megjelenítendő tartalomig minden egyes részletről. A szalamandrán pedig nem fog a tűz: nem tudja elpusztítani, hiszen az a lételeme, abból táplálkozik. Akit magához vonz, annak nincs más választása: körülötte kering, mint egy kis fényre vágyó pille...

  Mert az egész Univerzum egy hatalmas könyv, csak még nem írta meg senki. És minden könyv egy külön univerzum, ezáltal maga a végtelen.