Az a bizonyos három király kétezer évvel ezelőtt, a hajósok a mai napig és Tristran Thorn Falva falvából, a viktoriánus Angliában: mindannyian csillagjukat követve érkeznek meg céljukhoz. Persze csak a végén derül ki, hogy kit hová vezérel, még az is megeshet, hogy a követendő csillag fontosabbá válik magánál a célnál: pontosan ez történik a fent megnevezett ifjú esetében, aki Neil Gaiman Csillagpor című regényének főszereplője.
A London közeli Falva falvát csupán egy fal választja el Tündeföldétől, de ez a fal mindössze az évnek egyetlen napján nyitott: május elsején szabad az átjárás a falusiaknak és a világ minden tájáról érkező jövevényeknek. A kalandok akkor kezdődnek, amikor az olvasó előtt is feltárul ez a világ: Tristrannal együtt fedezhetjük fel, aki szíve hölgyének ígérvén egy bizonyos hullócsillagot, nekivág az ismeretlen veszélyeket és izgalmakat rejtegető tiltott területnek. Itt aztán furcsábbnál furcsább alakokkal találkozik, némelyikről azt sem tudja, miféle szerzet: mint például a kalapos, szőrös, mókás kis fickó, aki nagy segítségére van útja során.
De akadnak itt villámvadászok is, akik felhők között repülnek hajójuk fedélzetén, bűvös üvegvirágok, amelyeknek az árát gyermekkori álmainkban mérik, gyertyafénynél bárhová eljuthatunk és olyan hétköznapi dolgokkal is találkozunk, mint az apai örökségért egymást meggyilkolni "kényszerülő" testvérek.
Tristránnak a csillag megtalálása közben megannyi veszéllyel is szembe kell néznie, egy alkalommal útitársával gyanútlanul belesétálnak egy Hervatagosba. Mert minden mesében van legalább egy erdő, ez azonban nem akármilyen: homályával, a színek és alakok elrejtésével galádul lecsalja őket az ösvényről, méghozzá azzal a céllal hogy jót falatozzon belőlük.
Hogy ne csak gonosz fák kerüljenek a történetbe, egy hajdani szépséges nimfa, mai alakjában szépséges bükk, ifjú vándorunk segítségére siet, és levelével, na meg fontos információkkal ajándékozza meg. Tristrannak itt minden új, tehát az ismeretek aranyat érnek számára, ahogyan a régi mondókák is, mert ebben a világban, mint kiderül, varázsigeként funkcionálnak.
Arra például hamarosan rá kell jönnie, hogy ezen a varázslatos helyen még a csillag sem egy élettelen kődarab, nem ám. És sajnálatos módon nem csupán ő szeretné megkaparintani, a Lilim pedig nem mindennapi ellenfél. Három vénséges vén asszony éldegél egy kunyhóban a rengeteg mélyén, de fekete tükrükben ott él a három gyönyörű, sudár fiatal nő egy fekete palotában, melynek udvarán a fekete vizű medencét sellő formájú szoborral díszített szökőkút táplálja. Ők a Lilim, a boszorkánykirálynő (egy személyben három): korszakok jönnek, korszakok mennek, ő azonban állandó. És egy csillag dobogó szívére van szükség, hogy a tükörben látható fiatalság életre kelve kilépjen onnan.
Szívesen elmerültem a tündérmesében, amely azért tartalmazott csavarokat, iróniát, így felnőttek által is élvezhetővé vált, miközben megtartotta eredeti, elbűvölő-bájoló funkcióját, melynek köszönhetően ezek a felnőttek újra gyermekké válhatnak néhány órára.
A karakterek kidolgozása a meséknek megfelelően nem volt túlságosan mély, de az a néhány vonás, amellyel megrajzolták őket, tulajdonképpen elégnek is bizonyult. A háttérvilág szimbolikája telis-tele intertextuális utalásokkal a görög mitológia nimfájától kezdve Alice Tükörországából kiragadott unikornis-oroszlán párbajon át egészen a sumér illetve héber mitológia megidézéséig. Ennek megfelelően filozofikus gondolatokkal átitatott, és egyedi ötletekben sem szegény.
Szerettem a humorát, és itt emelném ki a fordító munkáját, akinek sikerült a szóvicceket olyan frappánsan átültetnie magyar nyelvre, hogy az olvasó el is feledkezhet arról, hogy eredetileg nem magyar nyelven íródott könyvet olvas. Az egyik mellékszereplő konzekvensen más alakban használ egyes kifejezéseket, s így természetesen a jelentésük is megváltozik: a humornak ezt a fajtáját pedig igen nehéz egyik nyelvből a másikba átültetni, hiszen a második (vagy sokadik) jelentés nem feltétlenül azonos a két nyelvben.
A nyelvezet már-már lírai szépségű egyes részekben, hasonlatokkal, metaforákkal, szinesztéziákkal gazdagított leírásokkal tarkított. És mivel az író bizonyította, hogy igenis birtokában van az írás képességének, ezért nem hallgathatom el, hogy voltak jelenetek, amelyek vázlatosra sikeredtek. A kalandok átélése helyett sokszor csupán azok megemlítésére kerül sor, máskor viszont igen élvezetes elbeszélést kapunk: így még bosszantóbban kiütközik a hiányosság. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése