2016. augusztus 16., kedd

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

 
  Szeretek régi fényképeket nézegetni, mert valamiféle ódon báj árad belőlük, ezt az új, digitális képek nem képesek produkálni. Mivel a regényt az író tulajdonképpen régi fotókra fűzte fel, ezért nyert ügye volt nálam. A helyszín, Wales egyik parányi szigete, Cairnholm ősi falucskájával és az elmaradhatatlan világítótoronnyal további vonzerőt jelentett, végül aztán megadtam magam, és elolvastam.

 
 

  Cairnolmban nem kellett csalódnom, legszívesebben azonnal indulnék  felfedezni a zegzugos utcácskákat, a kőépületeket, bebarangolnám a tengerpartot és  megcsodálnám a világítótornyot. Hangulatteremtésben ügyes Ransom Riggs, és a könyv alapja ötletes, bár klisék is belekerültek (kezdve a tizenhat éves fiú elindul megmenteni a világot kihagyhatatlan fordulatával), az időhurkok és a világfelépítés sem tartogat sok újdonságot, mégis izgalmas olvasmányélményben lehet részünk. (A bejegyzés további része  cselekményleírást  tartalmaz.)
  A történet szerint a szigeten álló gyermekotthonban különleges gyermekek részére hoztak létre menedékhelyet, s ezt a második világháború eseményei következtében időhurokba zárta az intézményt vezető ymbrine,  Alma Vándorsólyom kisasszony. Több  ehhez hasonló enklávé is létezik világszerte, más-más idősíkon, mindegyiket egy-egy alakváltó madárhölgy irányítja, ők ugyanis képesek manipulálni az időt. A  lidércek azonban képesek behatolni, és az üresekkel együtt hatalmas fenyegetést jelentenek a különleges képességgel megáldott gyermekekre. Jacob nagypapája is innen indult, de ő kilépett a hurokból és családot alapított. Miután nagyapját meggyilkolják, Jacob ornitológus édesapjával a szigetre érkezik, s ekkor kezdődnek a kalandok.
  A karakterek közül néhányan elég kidolgozatlanok, tekintve azonban, hogy trilógiáról van szó, ez még változhat. A dialógusok itt-ott kissé esetlenre sikerültek, nem túl hiteles számomra, hogy kamaszok így beszélgetnek egymás között.  A szerelmi szál pedig (természetesen kötelező elem) az időhurok következtében igazán morbidra sikerült, elég a családi összefonódásokra gondolni, vagy éppen arra, milyen szóval illetnénk egy nyolcvanéves hölgy és egy tizenhat éves kamaszfiú szerelmét...
   Az idő természetébe való beleavatkozás következtében testileg ugyan nem öregedett meg a lány, ami persze új, a valóságban elképzelhetetlen helyzetet eredményez, az ilyen kapcsolat kialakítása mégsem csupán a test öregedése miatt büntetőjogi kategória. De lépjünk túl ezen,  ifjúsági fantasy esetében nem kell mindent véresen komolyan venni.
  A  szereplők közül  mégis kiverte a biztosítékot nálam Enoch, az egyik különleges, aki  képes életet adni élettelen dolgoknak - miután elvette valaki másét (általában kisebb állatokét). Istent játszik (szó szerint), ráadásul könyörtelen, minden empátiát nélkülöző istent, aki éppoly könnyedén kínozza meg vagy pusztítja el teremtényeit, mint ahogyan megalkotta őket. Jacob kérdésére pökhendi módon kijelenti: joga van ehhez, hiszen ő adta, hát el is veheti. Hm. A legrosszabb az egészben, hogy erre Jacob mindössze egy vállrándítással válaszol, és senkinek sem jut eszébe, hogy ezzel a fiúval valami nagyon nem stimmel. Még Vándorsólyom kisasszonynak sem, aki tinédzserkorú testbe zárt szépkorú védencei nevelőnőjeként viselkedik, s igen gyakran rájuk pirít kisebb-nagyobb rendbontásokért. Általában nem szoktam a szereplők jellembeli hiányosságain fennakadni, hiszen az írói szándék a fontos, egy jó regényben minden karakternek megvan a maga helye, létjogosultsága. Ebben az esetben viszont szerintem szó sincs ilyesmiről: indokolatlan és öncélú a kegyetlenkedése.
  A fényképek többségén a néha elég ijesztő képességgel megáldott gyermekek láthatóak, és bár itt-ott erőltetettnek éreztem a fotókhoz kapcsolódást (például Fiona képével kapcsolatban), azért tetszett ez a 'fotóalbummal kevert regény' megoldás. Félelmetesnek viszont nem nevezném, maximum izgalmasnak néhány jelenetet. Egy-két szereplő által egy kis humor is színesíti az alapvetően inkább komor hangulatot, a főszereplőt  pedig  önirónia és szarkazmus jellemzi.  
  Némi logikátlanság azért akad a történetben, az időutazás már csak ilyen veszélyes terep, a könyvtől  viszont mindazt megkapjuk, amit  egy  szórakoztató kortárs ifjúsági regénytől várhatunk. A folytatásokra kíváncsi vagyok, és szeptemberben az első részből készített adaptációt is megnézhetjük a mozikban.
 


 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése