Színes esőkről álmodom

  Ezt a költői címet (Kosztolányi után szabadon) Boldizsár Ildikó Boszorkányos mesék című alkotása érdemelte ki tőlem. :)  Kedvenc könyvekről mindig nehezebb írni: összeszedni a repdeső gondolatokat, visszafogni a szuperlatívuszokat, értelmes egésszé kovácsolni a benyomásokat. Ha annyit mondok, már háromszor volt szerencsém Amália, a szomorú boszorkány színes történeteihez, az én esetemben igen nagy szó, hiszen nem szeretek könyveket újraolvasni.

  Igen, Amália világából nehezen, fájó szívvel

távozik az ember, és vissza-vissza vágyik. Pedig ő egy szomorú boszorkány, sőt mi több, reménytelenül szerelmes. Nade kit ne vidítana fel az eső barátsága, aki valóságos esőszimfóniát és szivárványszínű cseppeket produkál a tiszteletünkre, vagy a kitüntető feladat, hogy a varázslatokat, átkokat, rontásokat jóra fordíthatjuk, végső esetben pedig még mindig ott van a pöttyösbögre-gyűjtemény!
  Amália az erdő bal sarkában éldegél, rendben tartja kunyhóját és aprócska kertjét, rendezgeti bögréit, s miután felhagyott a vándor hercegek elcsábításának hadműveletével, igyekszik jó boszorkányként viselkedni. Színes történeteket tud az erdő lakóinak életéről, erdő-mező hasznos, ám szinte feledésbe merült növényeiről, ismeri a Nap, a Hold és a csillagok titkait, feltárja előttünk a felhők mindennapjait, bebocsátást nyerünk általa a tenger mélységeibe és a madarak világának magaslataiba, de még az ember-árnyék kapcsolatról is fellebenti előttünk a fátylat.


Képek forrása:
szegedikatalin.blogspot.com

  Mesél és mesél, a színek meg csak úgy csordulnak és hömpölyögnek a szavaiból. Mert Boldizsár Ildikó remek mesélő, a népmesék erejével hatnak sorai, a lélektan mélységeiben gyógyítanak szívet-lelket. Leheletfinom szimbólumokból építkezik, ismerős elemekből mégis egyedi képsorokat vetít elénk. Meséi egyszerre archaikusak és újszerűek, könnyedén megszólítják az ifjabb és kevésbé ifjabb olvasókat egyaránt. Egytől-egyig fontos mondanivalóval rendelkeznek, a szerelem mibenlététől az identitás kérdésein át a depresszióig a témák változatos skáláját érintik, ám a didaktikusságnak még a látszatát is messzire kerülik, mert ahogyan a népmesék is, igazából egy mélyebb, képi síkon fejtik ki valódi hatásukat az olvasóra.  Csupán el kell merülni elbűvölően szép, kissé szomorkás hangulatú világukban. Azonban a humort sem kell nélkülöznünk, mindvégig jelen van, mégha időnként csak egy bágyadt félmosoly vagy önirónia formájában is, azért rendre előbújik. Amália ugyanis nemcsak szomorú, hanem bölcs is, képes önmagát kívülről szemlélni, és a végén talán meg is leli a jutalmát...  Nem akarok mindent elárulni,  mindazonáltal mégiscsak meséről van szó, a befejezéssel kapcsolatban vannak elvárásaink, de nem kell megijedni, ez sem lett habos-babos. 

   A kötetet Szegedi Katalin illusztrálta, és olyannyira ráérzett a  meséket belengő különleges atmoszférára, hogy el sem tudnám képzelni Amáliát másképp, mint az őáltala megálmodott változatban. Kép és szöveg szinte összeforrt, erős egységet alkot. Szegedi Katalinra jellemző változatos textúrák alkalmazása roppantmód illik a kissé sejtelmes, néha melankolikus történetekhez, amelyekből azonban mindvégig egyfajta sajátságos derű árad: nyugodt szemlélése a világnak, a benne zajló folyamatoknak és persze önmagunknak. A színes képek valóságos kis festmények, némelyiken szinte tapintható Amália vágyakozása. A repedező festék illúziója és a ceruzarajzok barnítása ódon bájt kölcsönöznek az egész könyvnek.

 

  Ízelítőül, mennyire színes Amália világa, akit titokban még az eső is szeret, néhány idézet a mesekönyvből:

"Ekkor az eső még különösebbet talált ki, olyasmit, amit ez idáig még soha. Nagyon szeretett volna Amáliával játszani, gondolt hát egyet, és színes cseppeket kezdett hullatni. Hol kék volt, hol zöld, hol halvány rózsaszín, majd átszíneződött barnára, lilára, még napsárgával is megpróbálkozott."

"Az éjszaka után eljött a reggel is. Fölkelni készült a Nap, megrezzent a levegő, ébredeztek a fák és a vizek. Az erdő lassan megtelt fénnyel, s a fény ébresztgetni kezdte a színeket is. De hiába jött szemét dörzsölgetve a piros, ásítozva a zöld, álomittasan a világoskék, az erdő közepét nem tudták beragyogni."

"Az erdő bal sarkában élt Amália, a szomorú boszorkány. Ő is szomorkodott olykor, de az ő szomorúsága nem volt fekete. Rosszkedvét sárgából szőtte, sírását pirosból, bánata zöldellt, keserűsége szürkére festette a házát. És valahányszor rosszkedve lett, Amáliával sárgállott az összes virág, ha sírt, még a macskák is pirossá váltak. Ha bánatos volt, zöld víz csobogott a patakban, és zöld Nap sütött az égen, zöld madarak kergetőztek a zöld felhők között. Csak a keserűség változtatott mindent szürkévé: egérszürke lett a föld, elefántszürke a nyár, sötétszürke az éjszaka."


　"Eső után az erdő is boldog. Zöldebbek a zöldek, kékebbek a kékek, sárgábbak a sárgák, és pirosabb a piros. Tisztábbak a növények, nyugodtabbak az állatok, mélyebbeket lélegzik, s gyönyörű feketébe öltözik a föld. Egy kicsit mintha a sziklák és a hegyek is nőttek volna, de lehet, hogy csak jobban kihúzzák magukat."

"– Nézzétek! Nézzétek! – ugrabugrált egy pöttyösbögre-pötty. – Piros pöttyös pöttyösbögre-pötty vagyok!
– Miért, ezt eddig nem tudtad? – kérdezte Amália.
– Tudtam, de elfelejtettem! – rikkantott a pötty, és ide-oda szaladgált a bögrék között."

"Csak Amália tudja, mit álmából felébredve megtudott, s amit rajta kívül nem is sejt senki más. Hogy ez volt a legszebb szerelem eddig a világon, mert ebből a szerelemből születtek meg és kerültek föl az égre az első csillagok."

Kék öböl

  Gyönyörű helyszín, érdekes karakterek, humor, gondolatok, egyéni stílus: mindez egy Nobel-díjas író tollából. De a díj valójában nem is fontos, Steinbeck anélkül is nagy író lett volna. (Sok máshoz hasonlóan, akik nem kaphatták meg.)  Művei felett egyáltalán nem járt el az idő, szórakoztatni is képesek, anélkül, hogy össze-vissza fecsegnének a semmiről.

 

  Monterey-ben (Kalifornia)  járunk, egészen pontosan a Konzervgyár utcában,  ahol az óceán közelsége biztosít megélhetést az emberek többségének. De közel sem mindenkinek: mert ebben az utcában különös alakok leltek otthonra, Doki, aki az Élet Laboratóriumában dolgozik, prostituáltak, akik, ha arra van szükség, ápolónőként teljesítenek szolgálatot beteg gyermekek mellett, és egy kisebb csavargókolónia,  melynek tagjai  elvből nem hagyják magukat beszippantani a munkás hétköznapok kilátástalan mókuskereke által.

  Szép kis gyülekezet, gondolhatnánk, azonban ez az utca mintha a valódi emberi értékeket is konzerválná, nem csupán az óceánból kifogott halakat. Nem tökéletesek a lakói, időnként veszekednek, akár tettlegességre is sor kerülhet, de összefognak a bajban, számíthatnak egymásra.
  A legfontosabb az élet szeretete, mely sugárzik a lapokról. A csavargók sem kerülik a munkát, ha pénzre van szükégük, elszegődnek dolgozni, a munkahelyet azonban  pontosan annak látják, ami: eszköznek, ahogyan a pénz is az, se több, se kevesebb, de semmiképpen sem életcél. Mert az élet valahol máshol kezdődik: a tartalommal megtöltött pillanatokban. Hogy ez  kinek mit jelent, az persze más kérdés. A Kék öböl hobóinak szabadságot,  barátokkal együtt töltött időt,  tréfákat és persze  tivornyákat is.

  Megható, ahogyan berendezkednek a rendelkezésükre bocsátott raktárhelyiségben az innen-onnan megszerzett, szedett-vedett bútorokkal: milyen kevés is elég ahhoz, hogy elégedettek legyenek.  Ám ez egyáltalán nem jelent igénytelenséget, törekednek arra, hogy széppé tegyék környezetüket, virágot ültetnek, gondosan ügyelnek lakásuk díszére, a sparheltra, és befogadnak egy kutyust is, aki a szemük fényévé válik. Az anyagi javak felhalmozásának mintegy ellenreklámját jelentik. Arra késztetnek, hogy elgondolkozz, mi az, ami számít, ami valóban számít. (Egy újabb autó, egy kacsalábon forgó palota? Tényleg ezek tesznek boldoggá?)

   A szatócsbolt vezetője ezért a maga felhalmozó, kereskedői szemléletével az ellenpontjuk, konfliktusba is keverednek egymással, főként, mert előbbiek nem mindig tisztességes úton próbálnak hozzájutni ahhoz, amit szeretnének. Bár legtöbbször rafináltak, csak végső esetben fordulnak illegális módszerekhez. De egyik karakter sem fekete-fehér, s végső soron mindegyik  szerethető  a  maga esendő módján.

  Az utca  fókuszpontja Doki, akihez bizalommal fordulnak szabadságszerető főszereplőink, ha baj van, és akit az őrületbe kergetnek időnként, de persze csupa jó szándékból, csakhogy sajnos nem minden sül el úgy, ahogyan megtervezték. Például  a  nagy békafogó hadművelet, vagy  Doki  születésnapi bulija, amiből több kára származik szegény ünnepeltnek, mint haszna, ő azonban nem képes haragot tartani, legalábbis hosszú távon. Hiába, ő az élet doktora, időtlen idők óta tanulmányozza, jól ismeri a  különböző teremtményeket - nem kizárólag a tengerben élőket - és olyannak fogadja el őket, amilyenek. 

  Egyetlen dolog az, amivel képtelen szembesülni: a regény talán leglíraibb jelenetében tengeri csillag gyűjtése közben megtalálja egy lánynak a víz alatt még szebbnek tűnő,  lebegő, szinte élőnek látszó holttestét.

Lucy Schwartz Porcelain című dalának szövege nem annyira,
de hangulata és ez a kép nagyon illik a Kék öbölhöz

 

  A történetet mintegy mitikus szintre emeli az öreg kínai legendás alakja, aki alkonyatkor kerül elő halászeszközeivel, hogy hajnalban eltűnjék háza rejtekében, s  a következő alkonyatig ne is bukkanjon fel.

   Doki életéből azonban hiányzik valami, amely nélkül  egyetlen pocok sem lehet boldog, hát még egy ember: nem, nem  a női társaságról van szó, abból jut neki elég (ahogyan erről az elhúzott függöny láttán barátai minden alkalommal tudomást is szereznek), hanem a szerelemről. De ez már egy másik történet, egy másik regény: a Szerelem Csütörtökre  nagyon kíváncsi vagyok.

 

"Szentjánosbogarak fényében tündököl"

   Ezek a bájosan fénylő bogárkák arról kapták nevüket, hogy Szent Iván (a János név szláv változata) napja megközelítőleg egybeesik  rajzási idejük kezdetének időpontjával. Keresztelő Szent János ünnepe  a nyári napforduló  beköszöntét csupán néhány napos csúszással követi: a pogány és a keresztény rituálék  összefonódnak a néphagyományban.  A mécsbogarak pedig mintha a  legrövidebb  éjszaka jelzőlámpásai lennének :).

"Vigyázz hová lépsz!

Szentjánosbogár fénylett

tegnap este ott."

 

(Kobayashi Issa)

 

 

  A nyári napforduló (2016-ban június 20-ának éjszakája) és szentivánéj (június 24.)  megünneplésének fő motívuma a tűz: hatalmas máglyákat raktak, azokat körbetáncolták, miközben énekeltek,   később, a  lángok elcsitulásával pedig át is ugrották a lányok, vagy a szerelmespárok. Termékenységi, termésvédelmező varázslatok is fűződnek  ehhez a jeles naphoz. A kutakat, forrásokat megfüstölték, hogy a sárkányokat elűzzék, a gabonaföldeket  lángoló faággal körbejárták,  a kerteket a tűzből származó üszöggel védték a kártevők ellen.  
  Ha pedig valaki ezen a varázslatos éjszakán tanúja lesz a páfrányok virágzásának, az érteni fogja az állatok nyelvét. A páfrány ugyan nem hoz virágot, na de éppen ez benne a kihívás. :) 

 


 

Rakovszky Zsuzsa A kígyó árnyéka című regényében fontos szerepet kap a főhős életében Szent Iván éjszakája, a tűzmotívum az egész történeten átívelő szimbólumként jelenik meg.
 

 

"Körülpillantva láttam, hogy a dombhát teljes hosszában itt is, ott is újabb tüzek gyulladnak, s hol innét, hol onnét hallatszott a lángok fellobbanását ünneplő, ujjongó kiáltozás, nevetés, lábdobogás. Amikor pedig kis időre hátat fordítottam a tűznek, s tekintetemet az erdő felé fordítottam, azt hittem, a szemem még mindig káprázik a lángok erős fényétől, mert a sötétbe borult fűben, a bokrok alján és a fák között is mindenütt apró világító pontok nyüzsögtek s derengtek halovány, zöldes fénnyel, de azután rájöttem, hogy a jánosbogarak parányi lámpásait látom mindenfelé."

"...váratlanul hátrált néhány lépést, nekiszaladt, s vékony, szépen formált lábát maga alá kapva úgy repült át a felé acsargó lángok fölött, mint szarvasünő a szakadékon. A tűz túloldalán megállt, helyrerázogatta a szoknyáját, s úgy láttam, hogy cinkos, jelentős pillantást váltanak avval a fekete szemű legénnyel, aki korábban az üszögöt vitte."

"Egy másik tűznél is megálltunk: itt javában táncoltak egy görbe hátú, bozontos szemöldökű hegedűs muzsikájára. A táncosok összefogózva kerengéltek a tűz körül, hol lassabban, hol szinte szaladva. Néha szorosabbra zárták a kört, s egy-egy csosszanó lépéssel, miközben egyik lábukat térdben meghajlítva a magasba emelték, közelítettek a tűzhöz. Ilyenkor csizmájuk orra szinte beleért a lángba, mintha ingerkedve lábukkal akarnák megbökdösni a rángó izmokkal lapító, sárga fenevadat, összekulcsolt kezüket pedig előre nyújtották, miközben karjuk s oldaluk összesimult a kétfelől mellettük állókéval, s egész alakjukat elöntötte a tűz sárga fénye. Majd meg csosszanva kihátráltak a tűz fényköréből a homályba, tágabbra eresztették a kört, karjuk megfeszült s csak összekulcsolt kézfejükkel kapaszkodtak egymásba. Egy darabig megint lassan kerengtek, majd meg eszeveszett gyorsasággal, ahogyan a muzsika üteme éppen megkívánta.
Beálltunk mi is, bár én egy lelket sem ismertem a táncolók közül. "

 

2016-ban eperholdban gyönyörködhettünk:
 a telihold borostyánszínben pompázott az év legrövidebb
éjszakáján, legközelebb 2062-ben hozza létre ezt a jelenséget
a Nap és a Hold különleges együttállása.

  Az írónő  gyönyörű sorai folyóként hömpölyögnek, s bár a főszereplő életében borzalmas dolgok történnek, nem szabad elfelejtenünk, hogy egy szépirodalmi alkotás mindig több szinten értelmezhető. A magával ragadó stílus, az érdekes cselekménybonyolítás, a megelevenített korszak önmagában is élvezetes olvasmánnyá teszi, bár kétségkívül sokat hozzáadhat az élményhez a különböző szintek felfejtése, melyben kulcsfontosságú Orsolya identitásának kérdése.

"Ekkor éreztem, hogy a kéz, amelyet e rémületes események alatt, úgy tetszik, öntudatlanul mindvégig szorongattam, lassan vonni kezdi magával az enyémet, s én engedelmesen elindultam az idegen oldalán a tűz fénykörén túlra, az erdő felé.
Tudjuk, megesik, hogy emlékezetünk félrevezet bennünket, s a képzeletünk alkotta képeket kínálja számunkra mint saját tárházából valóakat, s e képek néha oly tiszták és élesek lehetnek, mintha csakugyan a valóság s nem a képzelgés anyagából gyúrattak volna. Még nehezebb a dolgunk, ha egykori érzéseinket próbáljuk híven felidézni: a legkínzóbb fájdalomból vagy a leghevesebb gyönyörűségből sem marad más az emlékezetben, csak puszta neve, por és hamu. Behunytam a szemem, s úgy tetszett, a szél hajtotta tűzfal, amely elől annyiszor menekültem álmaimban, utolér s reám omlik, s én ámulva érzem, hogy ez a tűz nem a kín, hanem a mélységes gyönyörűség forrása, amely mintha megolvasztaná lelkem kemény, külső burkát, hogy testvére, a bennem lakozó tűz kiszabadulva szanaszét röpülhessen a külső világban, hogy ott föltalálja fákban, füvekben, a föld férgeiben és az ég csillagaiban lakozó rokonságát, hogy én legyek egyszerre mindez: fű, fa, féreg és csillag, s hogy ne legyek többé senki sem. Fölnyitottam a szemem, s láttam, hogy fejem fölött a fenyőgallyak sötétje még nem vált ki az égbolt feketeségéből, de vajon csakugyan úgy volt-e, vagy csak álmodtam volna, hogy egyszer, amikor fölnéztem, lángoló csóváját maga után vonva, hullócsillag szaladt keresztül a fekete égen, majd eltűnt a fák koronája mögött? S az vajon csakugyan megtörtént-e, hogy egyszer csak nem messze onnét, ahol feküdtem, megrezzen a fű, s egy nagy kígyó vonszolta el mellettem vaskos, gyűrűs testét a földön, olyan közel, hogy felső karom beleborzongott hideg, pikkelyes bőrének érintésébe? És vajon csak álmodtam-e azt is, hogy a kéz, amely az imént még a vállam gömbjét dédelgette, kinyúlt a sötét fű közé, megragadta a kígyót és elhajította messzire a bozótba?"

  

Szentjánosbogár

 

Friss a szél még, lágy a hold még,

Repülök az ében éjben.

Ha, mint a többi bogár, olyan volnék,

Ki ismerne meg a vaksötétben? 

 

(Kuo Csen)

 

 

 

  Ha szentivánéj,  akkor kihagyhatatlan Shakespeare komédiája, a Szentivánéji álom. Mendelssohnt is megihlette,   a darabhoz írt kísérőzenéjének egyik tételét, a  Nászindulót biztosan mindenki ismeri.
 Az év legrövidebb éjszakáján megnyílik a kapu a valóság és az álmok birodalma között, és a tündérek bizony nagy felfordulást okozhatnak, főként, amikor összezavarják a szerelmesek fejét, hogy a végén már ember legyen a talpán, aki követni tudja, melyik szereplő ki után epekedik éppen. Mitológia, babonaság, ősi hitvilág keveredik benne reneszánsz filozófiával, és persze humorral.
  Az életünk legfontosabb momentumai, mint például a szerelem, mindig megmagyarázhatatlanok, miértjeire és mikéntjeire nem tudhatjuk a választ, legfeljebb ráfoghatjuk a csintalan és pajkos tündérekre...

 

Szent Ivánnap


Szép liliomos virágok
Fehér lelkű boszorkányok
Mind elszálltak a holdfénybe
Szent Ivánnap éjjelére.

Fehér fátyol tova lebben
Sebesebben sebesebben.
Fehér fátylát mind felkapja
Rajta csillog fű harmatja.

Harmatos kert, lombos árnyak,
Benne liliomok állnak.
Nyírott lombfalú bokorban
Két fehérlő hosszú sorban.

Minden liliom virágba
Zöldes fénybogárkák lángja,
Mert csókját reá lehelte
Boszorkányok csillaglelke.

　Czóbel Minka

 

 



A tengerekben élő egyes algák kékes fénnyel világítanak

 

 A szentjánosbogarak fényjelei a luciferin-luciferáz rendszer működésének köszönhetőek, de a biolumineszcencia  jelensége (élő szervezet általi fénykibocsátás, melynek során biokémiai energia alakul át közvetlenül, hőenergia nélkül fényenergiává)  nem egyedülálló az élővilágban:  tanúi lehetünk például a fitoplanktonokban gyönyörködve, a világító halakat szemlélve vagy akár egy különleges légy lárváit megpillantva Új-Zéland barlangjaiban. Léteznek világító gombák, medúzák, cápák is, és a zöld különböző árnyalataitól a kéken át a pirosig többféle színben pompázhatnak.

 

Mintha mesevilágba csöppennénk a barlang belsejében

 

 



Májusi szemezgetés

  Könyvhét előtti visszafogottság jellemzi a kiadók többségét májusban, ám  néhány érdekes megjelenésre rábukkanhatnak a szemfülesebb olvasók. A  listámon most  kiütéssel győzedelmeskedett a krimi, de néhány gyermekkönyv azért belopakodott közéjük :).

"Bármi történjen is, minden csak a sziget határain belül történik. A világ többi része csak egy anekdota, amit több millió liter víz választ el tőlünk."
A fiatal, ámde engedetlen katonát, Moises Corvót, aki éppen Észak-Afrikában állomásozik, felségárulás és lopás vádja miatt a távoli Bioko trópusi szigetére helyezik át. Örül, hogy megússza a kivégzést, de ekkor még nem ismeri új otthona gúnynevét: a halál szigete.
Az elviselhetetlen klímájú hely a legaljasabb gonosztevők menedéke, de Corvo itt sem marad észrevétlen, egyszerűen vonzza a bajt. Miközben egy bennszülött nő eltűnésének ügyét próbálná felgöngyölíteni, szörnyű mészárlás szemtanúja lesz. Megmagyarázhatatlan, természetfeletti jelenségek kezdik hatalmukba keríteni az itt élőket, melyek nem csak a szigetlakók sorsát változtatják meg, hanem az egész világét... Moises Corvo újabb kalandja sci-fi és kalandregény egyben, Verne stílusában megírt álutópia és fordulatos thriller, amiben sosem tudhatjuk, honnét érkezik a következő csapás.
Marc Pastor elismert bűnügyi szakértő, számos sikerkönyv szerzője. A Barcelona árnyai című bestsellerével elnyerte az év bűnügyi regényének díját Katalóniában. Műveit angol, német, olasz és francia nyelvre fordították.

Libri, 2016. május 10.

Egy meggyilkolt asszony
Egy megoldatlan bűntény
Egy évszázados rejtély

A csöndes, tengerparti városkában, Broughty Ferryben élő gazdag vénkisasszony, Miss Jean Milne Elmgrove nevű kúriájában nem minden az, aminek látszik. Miután a hallban heverő megkínzott, brutálisan meggyilkolt - megkötözött lábú, szétzúzott koponyájú - holttestére rábukkannak, meg kell találni a gyilkost. Csakhogy semmit sem loptak el, az ajtók-ablakok mind zárva vannak, és egyetlen kézenfekvő gyanúsított sincs.

Amikor John Trench nyomozó a helyi rendőrség segítségére siet, egy olyan testületet talál, amelynek eltökélt szándéka, hogy talál valakit - bárkit -, akire ráhúzhatják a vizes lepedőt. Az újságok szenzációhajhász szalagcímei pedig az egész országot lázban tartják. Ám ahogy lassacskán fény derül az igazságra, Trench rájön, hogy a köztiszteletben álló Miss Milne kettős életet élt, és gyakori kirándulásai egy teljességgel másfajta történetet takarnak. Vajon ez lenne a rejtély kulcsa?

Megtörtént eseményeken alapuló döbbenetes történet bontakozik ki előttünk osztálykülönbségről, pénzről, szexről, hazugságokról, árulásról és gyilkosságról. A rendőrségi aktákból előkerült új bizonyítékok fényében Miss Jean Milne halálának rejtélye most talán végre megoldódik.

Gabo/Talentum 2016. május 11.


 

A fülledt hangulatú virginiai kisváros, Crozet olyan, mint egy nagy család. Mindenki mindenkiről mindent tud. Legalábbis eddig ezt hitték. Csakhogy mindenkinek megvannak a maga titkai. És van valaki, aki ölni is hajlandó ezért a titokért.

Hátborzongató gyilkosság kavarja fel az állóvizet. Egy forró nyári reggelen a városka egyik köztiszteletben álló polgárának szétroncsolt tetemét a saját betonkeverőjében találják meg. A szörnyű gyilkosságok ezzel nem érnek véget. Nyilvánvaló, hogy az elkövető helyi lakos. Valaki, akivel együtt golfoznak, teniszeznek, és akiben eddig maradéktalanul megbíztak. Többé senki nem bízhat meg senkiben...
A település pletyka központja a postahivatal. A harmincas éveiben járó Mary Minor Haristeen, becenevén Harry, a kisváros történetének legfiatalabb postamesternője. Harry, aki épp válófélben van, egyedül él a cicájával (Mrs. Murphy) és a kutyájával (Tee Tucker) Rossz szokása, hogy elolvassa a mások képeslapjait. Így jön rá, hogy a tettes a gyilkosság elkövetése előtt "figyelmeztetést" küld leendő áldozatának. A minden lében kanál Harry a gyilkos nyomába ered. Mrs. Murphy és Tucker is nyomok után szaglászik, hogy megvédje szeretett gazdiját. Harry nem is sejti, hogy házi kedvencei mindig egy lépéssel előtte járnak. A kis állatok hiába próbálják meg figyelmeztetni, nem érti. Így aztán saját magát is halálos veszélybe sodorja...
Bölcs és humoros írás nemcsak macskarajongóknak!

Művelt Nép Könyvkiadó, 2016. május 31.


 

Minden egy újságban megjelenő "Nyomozósegédet keresek" hirdetéssel kezdődik. Mustafa a nyári szünetben apja volt rendőrkollégájának, Ömer Mindentmegoldnak a nyomozóirodájába áll be. Eleinte tehetetlenül állnak az isztambuli törtélelmi épületekben történő elképesztő eseményekkel szemben. A tolvajok felfoghatatlan terve a város történelmi múltját fenyegeti. Ömer és a tanonc kisfiú nekilát a feladatnak, majd bekapcsolódik egy kislány, Elif a nagynénjével, s az együttes kutatások meglepő eredményre vezetnek....

A népszerű, sok díjat nyert Gülseven Kiral vicces stílusában egy mai detektívtörténetet mesél el. Pompás olvasmány a rejtvénykedvelőknek! Ráadásul az üldözés most Isztambul titokzatos történelmi helyein folyik!

Napkút, 2016. május 9.

A Naphegy jelentette meg a szerző első, nagysikerű meseregényét, a Maléna kertjét. Az igényes, kifinomult, képekben és jelképekben bővelkedő történet a Kréta-rajzban folytatódik, és ismételten magával sodorja gyermek és felnőtt olvasóját. Simonyi Cecília nagy részletgazdagsággal kidolgozott illusztrációi különleges harmóniában élnek a szöveggel, és nagyon sokat adnak hozzá ahhoz a hangulathoz, melyben örömmel elmerülhet az olvasó.

Kossuth, 2016. május 30.





Atlanta egy apró, világvégi sziget
világítótornyában él. Mikor nem Kamillával, a falubéli tanítónővel beszélget rádión vagy az apja jazz-lemezeit hallgatja, általában a tenger végtelen horizontját kémleli. Egy napon azonban különös vendég érkezik Szelesszirtre, aki olyan kalandba keveri Atlantát, amit még a kislány híres tengerész ősei is megirigyelnének...

Dunajcsik Mátyás ifjúsági regényének hősei titokzatos madarak, világjáró kísértetek és szerelmes bálnavadászok. A szemüveges Szirént a szerző Izlandon töltött évei ihlették.

Kolibri, 2016. május 30.

Stuart Horten meglehetősen alacsony, de nagyon bátor tízéves. April Kingleynek vág az esze, és nagyon kíváncsi. Nemrég találták meg Pöttöm Kis Tony Hortennek, Stuart nagybátyjának a
bűvészműhelyét, amiben hét titokzatos találmány várja, hogy megfejtsék a titkát. Mindegyik egy betűt rejt, amelyet összerakva Stuarték megtalálják a nagybácsi végrendeletét. Akié a végrendelet, azé a sok varázslatos masina. Stuart és April tehát hosszú útra indul, és minden erejükre, eszükre és kitartásukra szükségük van, hogy az út végére érjenek. Ráadásul a gonosz
Jeannie keze még a múltból is utánuk nyúl...
Több mint kalandregény!

Pozsonyi Pagony, 2016. május 11.

Női krimi - létezik ez a kategória egyáltalán?

  Vannak olyan könyvek, amelyeket bár  ne vettünk volna le a polcról. Az úgynevezett női krimikről rendre ez a megállapítás jut eszembe, pedig én próbálkozom, keresek, kutatok, de eddig még nem jártam sikerrel. Már maga a kategória is szexista, hiszen feltételezi, hogy a nők csupán butácska krimiszálat tudnak elviselni egy regényben, és más egyéb, leginkább romantikus töltelékanyaggal kell érdekessé tenni számukra a cselekményt.

 

 

A borító legalább szép :)

 Mivel a romantikus regényeket messze elkerülöm, a logikus történetvezetésért, izgalmas, okos detektívmunkáért viszont rajongok, lehet, hogy nem én vagyok a célközönség. Felmerül bennem a kérdés, hogy akkor viszont ki? A  romantikus regényre vágyakozók ezernyi könyvből válogathatnak, miért szükséges számukra az általában lebutított nyomozás? Ha pedig valódi detektívtörténetre vágynának, abból is találhatnak bőséges választékot. Eddig még nem tudtam megfejteni ezt a rejtélyt :). Pedig biztosan olvasókra lelnek, hiszen számtalan sorozat virágzik magyar nyelven is.  Gyors egymásutánban két gyöngyszemre is bukkantam, az egyik magyar, a másik amerikai írónő tollából került ki, és mindkettő széles rajongótáborral büszkélkedhet.

  Talán az atmoszféra lehetne az erősségük, legalábbis én emiatt adok újabb és újabb esélyt nekik: egy adott korszak vagy érdekes helyszín teszi vonzóvá őket számomra. A hangulatteremtés, az hogy elmerülhetnék a regény világában, hatalmas pluszt jelentene a felgöngyölítendő bűneset mellett. Míg ezt legalább megtaláltam Baráth Katalin könyvében, Stephanie Barrons ebben sem jeleskedett igazán. A krimiszál mindkettőben harmatgyenge, a főszereplők pedig annak ellenére, hogy roppant éleselméjűek (szinte minden második oldalon ekképp aposztrofálják őket), logikátlanul cselekszenek, akkor sem ismerik fel a tettest, ha belebotlanak, a bizonyíték pedig éppen kiszúrja a szemüket. Ráadásul, időnként hatalmas ostobaságok csusszannak ki bájos ajkaikon. Mindezt félretéve: okosak vagy sem, ezt szeretem én magam eldönteni, vagy attól fél az írónő, hogy az olvasó egyébként nem veszi észre, főhőse miféle ragyogó elme? Ebben az esetben jogos a félelme.

  Bár Baráth Katalin regénye krimiként nem remekel, a múlt század eleji Ókanizsán azért szívesen időztem. Stephanie Barrons írásművészetéből azonban ennyi is bőségesen elég volt: Jane Austen műveit sem szeretem, ez a regény pedig unalmasságában mindenképpen felér a megidézni kívánt hölgy munkásságához.

  (Arról pedig még szót sem ejtettem, hogy a Fekete zongora hemzseg a hibáktól, sőt, az írónőnek sikerült két egymást követő oldalon két különböző személyt megnevezni az egyik szereplő édesapjaként: még akkor is, ha nem főszereplőről, csupán egy igen fontos mellékalakról beszélünk, egy krimiként megnevezett alkotás esetében ez súlyos tévedés. Persze, lehetne akár egy csavar is a történetben, de ebben a regényben ezt kizárhatjuk.)

Forrás: Pinterest