Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Először is rettentően túlírt, rengeteg, a cselekmény szempontjából érdektelen részlettel ismerteti meg az olvasót, ugyanakkor a XIX. század New Yorkjának irodalmi élete, a mindennapok leírása elég érdekes, bár kissé egyoldalú: csupán a főhős, Frances Osgood gazdag és befolyásos barátainak köreibe nyerhetünk bepillantást, a szegényebbek mindössze egy-egy felvillanó kép erejéig tűnnek fel.
Benjamin Lacombe varázslatos illusztrációja Poe novelláinak exkluzív kiadásához |
Szintén Benjamin Lacombe alkotása: hűen tükrözi Poe műveinek bizarr világát |
Megmosolyogtató volt olvasni például az egyik mellékszereplő megállapítását, mely szerint Frances milyen jól helytáll az adott helyzetben: miközben kislányaival barátnője házában vendégeskedett, cselédek szolgálták ki, gyermekeire dadus vigyázott, ő pedig irodalmi estekre, színházba, randevúkra járt, és néha-néha megpróbálkozott egy-egy vers vagy novella megalkotásával. Persze, lelkileg biztosan megviselte a férje hűtlensége, a kiszolgáltatottság, az, hogy nélkülözniük kellett a saját otthon melegét, még akkor is, ha luxusszállóbeli körülmények között élhettek. (Alsóbb társadalmi osztály tagjaként azért valamivel nagyobb problémákkal kellett volna megküzdenie.)
Edgar Allan Poe (Lacombe:Tales of the Macabre) |
Bár a regény nem nevezhető dekadensnek, azért illenek hozzá Lacombe képei |
Képek forrása: Pinterest |
Ám minden éleslátása ellenére időnként a logikai képesség teljes hiányáról árulkodnak szavai és tettei. A dadus furcsa viselkedésének rejtélyét sehogyan sem tudja megfejteni, miközben a mozaikdarabkák majdnem kiszúrják a szemét, ő azonban még akkor sem jön rá a megoldásra, amikor a kiváltó ok feltárja előtte szinte a teljes igazságot. A megalkotott figura mintha ellenállt volna az eredeti elképzelésnek, végül teljesen más karakterré vált, mint amilyennek szánták.
Poe háza New Yorkban |
"Művészként elsősorban arra kell törekednem - magyarázta-, hogy megfigyeljem és aztán visszaadjam azt, ahogyan a fény ráesik az alanyra. Amit általában színeknek és formáknak nevezünk, azok csak a fény különböző mintázatai".
A stílus szép, gyanítom, még élvezhetőbb lenne eredeti nyelven, vagy egy kicsit figyelmesebb fordítói (szerkesztői/nyelvi lektori) munka* eredményeként olvasni, és a történet sem rossz, a maga lassúságával, a cselekmény szinte teljes hiányával sem, mely a végén ugyan megpróbál poe-i rémtörténetbe váltani, de a rémisztgetés nem annyira az írónő erőssége.
A regényből az is kiderül, melyikük a címadó Mrs. Poe... :) (Balra Virginia Poe, jobb oldalon Frances Osgood képmása látható, a macska középen Lacombe alkotása.) |
* Kedvenc példám: gyanús pillantás, amit más szövegkörnyezetben akár el is tudnék képzelni, de maradjunk annyiban, hogy gyanakvó pillantást vetünk valakire. Az után szókapcsolat és azután határozószó közötti jelentéskülönbség felismerése pedig úgy tűnik, nehéz feladat a szerkesztők (vagy a fordítók) számára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése