2018. március 21., szerda

Kondor Vilmos: Budapest Noir



Nagyon szerettem volna szeretni ezt a regényt: magyar is,  kortárs is,  rengetegen dicsérték, valahogy mégsem sikerült megbarátkoznom vele. Legnagyobb hibája az, hogy krimi létére igen könnyen kitalálható a csavar, a cselekmény nem túl bonyolult, de annál erőltetettebb egy-két fordulat. Pedig a téma érdekes: 1936-ban járunk, Budapesten, ahol különböző okokból látszólag senkinek nem áll érdekében egy meggyilkolt zsidó lány esetének felderítése. Ekkor lép színre Gordon Zsigmond, az újságíró.

 Leginkább a főszereplő személye, viselkedése tűnt számomra életidegennek. Kicsinyes bosszúállása viszont éppen ellenkezőleg, nagyon is hihető, bár elég elszomorító. Emberek vagyunk, nem gépek, korántsem tökéletesek, egy főhőstől azért mégiscsak elvárhatunk egy kis tartást, jellemet. (Vagy, ha már e téren kihívásokkal küszködik, legalább valami egyéb tulajdonsággal kitűnhetne. De azzal is beértem volna, ha olyan mélységű karakterábrázolást kapok, amelyben a szereplő egyedi és megismételhetetlen volta megmutatkozik, mindenki mástól megkülönböztethetővé válik.) Meglehet, ez csak számomra fontos, és azt is belátom, hogy nem éltem férfiként az 1930-as években, így aztán könnyen megeshet, hogy tévedek a főszereplő megítélésében.

 Ezzel meg is érkeztünk a regény másik nagy hibájához: a korszak megjelenítésével, a sajátos atmoszféra megteremtésével az írónak nyert ügye lett volna nálam - de ezt is  elbukta.  Pedig próbálkozott  a kávéházakkal, a jellegzetes figurákkal, valahogy mégsem sikerült neki.

 Amin végképp  elcsúszott, az a szereplők motivációja, s ezt legjobban az egyik utolsó jelenet példázza, amelyben az áldozat édesanyja szembesül lánya gyilkosával -  pontosabban felfedik előtte az elkövető kilétét. Ennél az is hihetőbb reakció lenne, ha ott helyben megfojtaná puszta kézzel: nem  akarok részletekbe bocsátkozni, de a jelenet pszichológiai nonszensz.
  A lekvárfőző nagypapát sem hagyhatom szó nélkül: sokan kiemelték, hogy mekkora figura, így nagyon vártam a színre lépését. Aztán ez kicsit késve meg is történt, de valahogy elsikkadt az alakja, mellékszereplő volt, méghozzá nem is túl érdekesen bemutatva, bár talán van még benne lehetőség, kérdés, hogy az író tud-e élni vele. Ahogyan az is, hogy én szeretném-e folytatni az ismerkedést a Bűnös Budapesttel.
 
 

2018. március 5., hétfő

Boldog születésnapot, Botond!

Bár a köszöntés címzettje olvasni még nem tud, remélem azért eljut hozzá valamilyen formában. Mert ez a kis szösszenet rólad szól, Botond! :)


Minden reggel friss és üde,
bármilyen is volt a hete!
Szépségéhez nem fér kétség,
időfolyamban álló stég:
néhány hullám megcsapkodja,
de a foga nem fog rajta!




Polár Expressz (az időjáráshoz illő)

 

Isten éltessen sokáig!