Finy Petra: A Fehér Hercegnő és az Arany Sárkány

 

  Április másodikán tartják a gyermekkönyvek nemzetközi napját, Hans Christian Andersen születésének évfordulóján. Ennek apropóján egy kortárs mesét választottam: Finy Petra rövid írását, mely a Csimota Kiadó gondozásában jelent meg Takács Mari illusztrációival kísérve.

 

 

  A történet nagyon egyszerű: Bái, a  kínai hercegkisasszony szépsége ellenére  sem talál magának kérőt, mert hófehér bőrével kirí a körülötte élő emberek közül (akik egyébként rizsporral fehérítik arcukat).  Barátja, az Arany Sárkány megpróbál segíteni neki: először a Fehér Birodalomba viszi őt, majd a Száműzöttek Országába repül vele. Ám a hercegnő, így vagy úgy, mindenhol kilóg a sorból.

    Az   írónő   népmesei elemekből    építkezik,

stílusában is a kínai meséket idézi meg -  hasonlataiban, képi  világában -  miközben mindvégig képes megtartani egyéni hangját, játékosságát, finom humorát. Az illusztrációk egyenrangú társként egészítik ki a szöveget: elegánsak, érzékenyek, kínai motívumokból építkeznek, és az egészet belengi egy pici szomorúság. Takács Mari szívesen eljátszik a hideg-meleg, világos-sötét kontraszttal és a textúrával. A hátlapra is odafigyeltek, a kis kötetet élmény forgatni.

  A könyv egy sorozat keretében került kiadásra, amely a kirekesztettségről, a másság elfogadásáról szóló történeteket ad a gyermekek kezébe. Erről a témáról pedig igen nehéz közhelyeket elkerülve, valóban egyéni meglátások alapján, új nézőpontba helyezve friss gondolatokat megfogalmazni. 

  A rövid, mindössze húsz oldalból álló mesekönyv mindazonáltal képes komplex módon, több aspektusból megközelíteni a problémát, és  ami a legfontosabb: elgondolkodtatni. Például arról, hogy a  kirekesztetteknek vajon jogukban áll-e gyűlölni az őket megbélyegző többséget, egyáltalán van-e értelme a gyűlölködésnek? Nem válnak ezzel az őket kirekesztőkhöz hasonlatossá?
  A "szépség relatív" sablonos megállapítása helyett azt a kérdést feszegeti, hogy milyen apró, jelentéktelen dolgok miatt vagyunk képesek megbélyegezni egymást (bőrszín, szemforma). 
  A "mindannyian maszkot hordunk" közhelyét boncolgatva pedig felvetődik: miért bűn az, ha valakinek nincsen álarca, ha valóban azt gondolja, amit a többiek csupán megjátszanak? Csupasz arcával kilóg a sok maszkot viselő közül? Mostanában divat toleránsnak, előítéletektől mentesnek  lenni (bizonyos körökben), a  szegregációt kerülni - elméletben. Ha valaki ennek megfelelően él, cselekszik, arra mégis gyakran ferde szemmel néznek.
    Az írás a "fogadd el a másságot" ezerszer hangoztatott szólamát kerülve kérdéseket generál az olvasóban. Mert kérdések feltevése nélkül mindez  üres szólam marad: nem elég hangoztatni, meg kell érteni, be kell látni, és nem elég belátni, valóban át kell érezni. A mese ebben segíthet, gyermekként még könnyebben azonosulunk a szereplőkkel.  Hiszen hiába értjük meg a problémát, érzelmi elfogadás hiányában két világ közt ragadunk: már nem álarc az, amit viselünk, de még nem is a bőrünk...