2016. december 6., kedd

"Te majd kézen fogsz és hazavezetsz"

  Szent Miklós  napján remélem, mindenki megkapta azt, amire vágyott: akár úgy, hogy meglepték valamivel, akár azáltal, hogy részt vállalt a Mikulás feladatköréből. Vajon ajándékot adni vagy kapni jobb érzés? Egy biztos: ha kis kedvencünkben barátra lelünk, akkor mindkettő egyszerre valósulhat meg. Mai, rendhagyó bejegyzésemben olyan kutyusok mutatkoznak be, akik szerető gazdára, barátságos otthonra vágynak, és százszorosan-ezerszeresen többet adnak majd vissza azoknak, akik befogadják őket. Mindegyikük külön egyéniség, már nem fiatalok, de nekik is jár még egy esély az életben. A Bogáncs Kutyaotthonból érkeztek, válogatott társaságról van szó: elég csak a nevüket felsorolni, Dante és Betyárka, Tadeus és Allegra valamint Flódni jól megférnek egymás mellett.

Örömhír: Flódni, az ennivalóan kócos kutyalány időközben gazdára talált, így az ő profilja lekerül a listáról! Boldog, szeretetben gazdag közös életet kívánok nekik! (Bár az korántsem biztos, hogy olvassa ezt a bejegyzést: aki hallja, adja át...) Azonban számos kutya várakozik még, ezért, aki már fontolgatja egy ideje, hogy befogad egy új tagot a családjába, az ne várjon tovább, tegye meg! Így mindkét fél jól jár majd. :) 
 
 

Barátságos, kedves, ragaszkodó természetű kutya, nevével ellentétben :).

Méret:
--
közepes

Fajta:
--
keverék
Ivar:
--
ivartalanított kan
Születési idő:

-- 2005-07-31       
Menhelyre kerülés ideje:
--
2013-12-29

Elvihető:
-- menhelyünkről, azonnal


Dante


 Dante barátságos, kedves kutya. Bár sétálni nagyon szeret, és akkor pörög is rendesen, a nap nagy részét átszundikálja. Nyugodt, csendes, szobatiszta.
 
Méret:
--
közepes

Fajta:
--
keverék bullmasztif
Ivar:
--
ivartalanított kan
Születési idő:

-- 2005-12-01       

 Menhelyre kerülés ideje:
--
2014-12-10

Elvihető:

-- menhelyünkről, azonnal
 
 



Nagyon barátságos, nyugodt,  nevéhez méltóan méltóságteljes idős úr. Megérdemelné, hogy élete utolsó szakaszát családban töltse.
 
Méret:
--
közepes/nagy

Fajta:
--
keverék
Ivar:
--
kan
Születési idő:

-- 2005-03-01       

 Menhelyre kerülés ideje:
--
2016-03-17

Elvihető:
-- menhelyünkről, azonnal
 
 

Előző gazdája bántalmazta, ennek ellenére Allegra egy nagyon kedves  staff  lány,  aki puha kosárra vágyik, nem kennelre. Kutyákkal jól kijön, de a cicákat nem szereti.

Méret:
--
közepes

Fajta:
--
keverék
Ivar:
--
ivartalanított szuka
Születési idő:

-- 2009-02-15       

Menhelyre kerülés ideje:
--
2016-02-24

Elvihető:

-- menhelyünkről, azonnal




A bájos, bozontos Flódni gazdára lelt!
Szurkolunk nekik!


  Ha valamelyiküket szívesen befogadnád, kérlek, vedd fel a kapcsolatot a Bogáncs Kutyaotthonnal, az alábbi elérhetőségek egyikén:

Bogáncs Kutyaotthon Alapítvány, 2500, Esztergom, Csapási Dűlő
Telefonszám: +36(30)235-2795

Weboldalukon pedig még több gazdára vágyó kutyát találsz.




 "Honnan jöttem, hová megyek
Ha tudnám a választ elmondanám neked.
Nem tudom, hogy miért vagyok itt, nem tudom.
...


Én nem tudom másképp, csak ennyit tudok.
A csodák helyett, csak egy mosolyt adhatok.
"

/Bódi László/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése